2010. június 30., szerda

Szépségápolási



Szépségápolási tipp

Teljesen egyszerű, könnyen elérhető, otthoni dolgokkal is sokat tehetünk szépségünkért. Íme 30 meglepő ötlet, trükk, amelyeket mindennap alkalmazhatunk otthonunkban, saját kozmetikaszalonunkban.


1. A citromlé erősíti a körmöket

Ne dobjuk el a kicsavart citromot! Kitűnően alkalmas a körmök masszírozására. A citromlének összehúzó hatása van, fehéríti az elszíneződött körmöket és szép lággyá teszi a körömágyat.

2. Mellfeszesítés

Sokat tehetünk, hogy a melleink ne lógjanak! Végezzük el a következő hatásos gyakorlatot: üljünk egyenesen, tenyerünket tegyük össze a képen látható módon. A karokat hajlítsuk be. Tenyerünket nyomjuk egymáshoz, tartsuk körülbelül öt másodpercig, aztán ismét lazítsuk el. A gyakorlatot mindennap többször ismételjük.

3. A méz lágyítja az ajkakat

Finom, ragadós, és magas szőlő- és gyümölcscukor-tartalmának köszönhetően ideális nedvességmegkötő. Ezenkívül tartalmaz gyulladáscsökkentő hatású inhibint, ami gyorsítja a kisebb repedezések begyógyulását. A száraz ajkak pillanatok alatt lággyá és selymessé válnak. Kenjünk egy kevés mézet a felső és alsó ajakra, és nyelvünkkel egyenletesen oszlassuk szét.

4. Kanál a fáradt szemekre

Bedagadt szemek? Tegyünk be két evőkanalat a hűtőbe, vagy akár rögtön a mélyhűtőbe. Ezután a domború oldalát helyezzük öt percre a szemhéjra. Közben nagyon gyengéden mozgassuk először felülről lefelé, majd jobbról balra.

5. Tengeri sós peeling

A tengeri sós peeling megszabadít bennünket a lábfejen, a lábujjakon és a sarkon lévő bőrkeményedésektől, és ismét simává és lággyá teszi a bőrt. Három evőkanál sót keverjünk össze kevés tejjel, hogy sűrű masszát kapjunk. A lábfejet legalább öt percig áztassuk meleg vízben, és azután erőteljesen dörzsöljük be a masszával. Szükség esetén segítsünk rá körömkefével.

6. Hajszárító a merev nyak orvosa

Izomfeszességnél jót tesz a meleg még ha a hajszárítóból jön is. Hajunkat kössük fel, és melegítsük fel a feszes izomrészt. Közben tartsunk legalább 10 cm távolságot.

7. Arcápoló krém a töredezett hajra

Töredezettek a hajvégek és nincs kéznél speciális ápolóbalzsam? Mielőtt a hajvégek elkezdenének szétválni, feltétlenül masszírozzunk egy kis arcápoló krémet a hajvégekbe. Ez stabilizálja őket.

8. Fogkefe helyett alma

Nincs kéznél fogkefe? Nem baj! Étkezés után kivételes esetekben megteszi egy alma is. Az alapos rágás serkenti a nyáltermelődést, masszírozza a fogínyt és megszabadítja a fogakat az ételmaradékoktól.

9. Petrezselyem a jó lehelet titka

Szájszag ellen hatásos növény a petrezselyem. A jövőben a zöld dekorációt ne hagyjuk érintetlenül a tányér szélén, hanem az étkezés végén fogyasszuk el. Magas koncentrátumban tartalmaz klorofillt, ami közömbösíti a kellemetlen szagot.

10. Loknik papírral

Loknikra vágyunk? Próbáljuk ki papírzsebkendővel: vágjuk csíkokra, hajtsuk össze, vagy tekerjük össze feszesen. A megmosott hajat osszuk vékony tincsekre és tekerjük rá, tegyünk rá hajformázót és szárítsuk meg.

11. Grépfrút a rózsás arcbőrért

Nincs kéznél arctonikunk? A szürke és fakó bőr felfrissítésére kitűnően alkalmas a grépfrút: vágjuk félbe, és kenjük be vele az arcunkat. A grépfrút kevesebb savat tartalmaz, mint a citrom, és ezért érzékeny bőrre is alkalmazható.

12. Rózsaszirmok stressz ellen

Túl sokáig ült a képernyő előtt? A kivörösödött szemek számára megnyugvást hoznak a rózsaszirmok. A virágok a zsír, a cserzőanyagok és az almasav mellett ápoló illóolajokat is tartalmaznak. Tartsunk rövid sziesztákat és tegyünk egy-egy rózsaszirmot a becsukott szemhéjra.

13. Sütőpor a fogakra

A sütőpor vagy a szódabikarbóna jó hatású foglepedék ellen! Kémiai összetételét tekintve a sütőpor olyan bázikus anyag, amely semlegesíti a szájban az agresszív savakat és optikailag fehéríti a fogakat. Tegyünk egy keveset a fogkefénkre és masszírozzuk meg vele a fogakat. A fogínyt feltétlenül hagyjuk ki.

14. A sör tartást ad a hajnak

Nem tréfa: a sör csodaszer, amely nemcsak könnyen fésülhetővé teszi a hajat, hanem kiváló hajformázó hatása is van. Mosás után öntsünk egy kevés világos sört a fejre és egyenletesen oszlassuk el a hajon. Nincs mitől tartanunk: a haj nem lesz ragadós, és kis idő múlva a sörszag is elmúlik.

15. Csipkedés cellulitisz ellen

A narancsbőr ellen nem létezik csodaszer. Hosszú távon hatásos kezelés a csipkedőmasszázs: a fenék, illetve a comb bőrét hüvelykujjunk és mutatóujjunk közé vesszük, erőteljesen meghúzzuk, majd újra elengedjük. Naponta öt perc.

16. Arczuhany lágyítja vonásainkat

Bőre feszül, de már kisminkelte magát? Segít az arczuhany. Egy pumpás üveget töltsünk meg szén-dioxiddal dúsított vízzel, spricceljünk vele a levegőbe és tartsuk alá az arcunkat.

17. Az olaj simítja az ujjhegyeket

Érdes ujjhegyek, töredező körmök? Itt az idő az olajfürdőre. Az ujjakat legalább hetente egyszer pár percre áztassuk meg langyos olívaolajban. A bőr selymesebbé válik, a körmök rugalmasabbak lesznek.

18. Egyszerű hátmasszázs

Egyszerű trükk a hát masszírozására: egy száraz frottírtörölközőt csavarjunk össze és húzkodjuk meg a hátunkon. Ez javítja a begörcsölt izmok vérellátását és ellazít.

19. Leégés ellen túró

A napozás által igénybe vett bőrnek nagyon jólesik egy csomag túró! Két evőkanálnyit keverjünk össze egy evőkanál tejszínnel és kenjük az érintett területre. 30 perc után a rászáradt réteget öblítsük le langyos vízzel.

20. Cellulóz a zsírosan fénylő bőr ellen

Idegesítő, amikor az orr, az áll és a homlok fénylik. Ha nincs kéznél púder, szükség esetén segít egy papírzsebkendő vagy a WC-papír is. A papírt nyomjuk az arcunkra és a zsírt itassuk fel, mint ahogy egy itatóssal.

21. A savanyú selymesebbé teszi a hajat

Hajbalzsam helyett megteszi az ecet is. Mosás után adjunk egy keveset az utolsó öblítővízhez. Ez csodálatosan fénylővé és selymessé teszi a hajat.

22. Jégkockát a dekoltázsra

Amikor a nyak és a mell fölötti rész szürkének és fakónak hat, csodát tehet egy jégkockás masszázs: írjunk kis köröket a dekoltázson. A hűvös bedörzsölés élénkíti a vérkeringést, rózsássá és optikailag feszesebbé teszi a bőrt. Fontos, hogy a bőrt előtte alaposan krémezzük be.

23. Tejes fürdő lágy bőr

Elfogyott a fürdőolajunk? Kényeztessük magunkat valami egészen különlegessel: fürödjünk tehéntejben. A tej pH-értéke megegyezik az emberi bőrével. Tegyünk két liter teljes tejet a fürdővízbe és mártózzunk meg benne 15 percig. A bőrön maradt rétegeket ne mossuk le, hanem masszírozzuk bele.

24. Ajaklágyító fogkefemasszázs

Ha cserepes az ajka, egy puha fogkefével végzett napi masszázs kíméletesen eltávolítja a kemény bőrrétegeket, serkenti a vérkeringést, lágyá és selymessé teszi a durva ajkakat.

25. A frissítő joghurt

A natúrjoghurt élénkíti a fáradt bőrt. Bőségesen kenjünk belőle a megtisztított arcra, szükség esetén a nyakra és a dekoltázsra. Fél órát hagyjuk hatni, majd alaposan öblítsük le.

26. Csalán a zsíros haj ellenszere

Ne szidjuk, inkább szedjük! A csalánban nagy adag szépítőszer rejlik (kovasav, enzimek, A- és C-vitamin), ami leginkább a hajápolásra alkalmas. Egy tenyérnyi frissen szedett csalánlevelet egy csésze forrásban lévő vízzel leforrázunk, állni hagyjuk, leszűrjük, és hajmosás után utolsó öblítőként alkalmazzuk.

27. Fogkrém pattanások ellen

Nem optimális megoldás, de jobb, mint a semmi: ha egy csúnya pattanás virít, kenjünk rá egy kis fogkrémet. A legtöbb fogkrém kalcium-karbonátot tartalmaz. Ez az ásványi részecske felszívja a zsírt és a nedvességet, és könnyen leszárítja a pattanásokat. Ha a tubusban még fertőtlenítő hatású cinkszulfát is rejlik, az még inkább növeli a hatását.

28. Szúnyogok ellen menta

A szúnyogcsípések idegesítőek. Hogy elkerüljük a csúnya hólyagocskákat, éjszakára tegyünk a párnánk alá friss mentaleveleket. Ez elűzi a szúnyogokat.

29. Gőzfürdő a tiszta bőrért

Könnyebben eltávolíthatók a mitesszerek, ha előtte forró gőzzel felnyitjuk a pórusokat. Forraljunk vizet, és letakart fejünket csukott szemmel tartsuk fölé kb. tíz percig.

30. Feszesítő tojásfehérje

A tojásfehérjéből készült maszknak rövid távú, de nagyon erős lifting hatása van. Feszülést eredményez, így maximum hetente kétszer ajánlatos alkalmazni. A felveretlen tojásfehérjét vigyük fel közvetlenül a megtisztított bőrre, hagyjuk megszáradni, és tíz perc elteltével langyos vízzel öblítsük le.

 

Egyszerű szabályok a szép és egészséges bőrért!

A szépség és egészség szempontjából tudjuk, hogy nagyon fontos az egészséges táplálkozás.
Viszont tudnunk kell, hogy melyek a legfontosabb tápanyagok, és ételeink mennyit tartalmaznak ezekből.
 
A fehérjék nagyon fontos energiaadó anyagok, melyek lehetnek növényi és állati eredetűek.
Sok teljes értékű fehérje található a húsban, tejben, tojásban, burgonyában. Viszont egyre többet halljuk, hogy az állati fehérjék megemésztése nehézkes, és energiaigényes így a túl sok fehérje fogyasztása megterheli a szervezetet. Ez főként allergiás és ekcémás embereknél okoz gondot, mivel a megemésztetlen fehérjék felszívódnak a bélfalon keresztül, a véráramba kerülnek és károkat okozhatnak a szervezetben, bőrgyulladás és allergiás reakciók alakulhatnak ki.
 
Ezért szépségdiétához a növényi fehérjék fogyasztása javasolt.
Viszont ha kevesebb fehérjét fogyasztunk a szükségesnél, fáradékonyak leszünk, csökken a szervezetünk ellenálló képessége, és a bőrünk rugalmatlanná válik.
 
A szénhidrátok biztosítják szervezetünk energiaszükségletének jelentős részét, de a fel nem használt szénhidrátok zsírokká alakulnak. Könnyebben zsírosodik a bőr, és pattanások is könnyen kialakulhatnak.
 
A zsírok energiatermelésre fel nem használt része elhízáshoz vezethet, és szintén bőrzsírosságot okozhat.
A növényi zsírok, olajok fogyasztásától szinte megfiatalodunk, a létfontosságú telítetlen zsírsavak bőrszépítő, regeneráló hatásúak. Javítják a szervezet anyagcsere folyamatait. Kozmetikai célokra a búzát, kukoricát, mandulát, tökmagot és a lenmagot pakolások formájában alkalmazhatjuk.
 
Növényi fehérjét tartalmaznak az olajos magvak, dió, mogyoró, mandula stb.
A só a szervezet vízháztartásában játszik szerepet, de ha túl sokat fogyasztunk belőle, gátolja a víz távozását, így ödéma, bőrzsírosság, hajhullás alakulhat ki.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a vitaminok mennyire fontosak szervezetünk és bőrünk egészsége szempontjából.
Sok gyümölcsöt, zöldséget, hüvelyeseket, csíraféléket, olajos magvakat és nyers hántolatlan gabonát fogyasszunk.
A sok alkohol, kávé, cigi értágító hatású, rozáceát, gyomor és bélbetegségeket és keringési rendellenességet okozhat.
Az életkor előrehaladtával fokozatosan csökkentsük a szénhidrátok és zsírok fogyasztását, ne fűszerezzük túl az ételeinket, és többször együnk kevesebbet.
 
Együnk sok sóskát, ami rengeteg ásványi anyagot tartalmaz, tág pórusú bőrök táplálására kitűnő. A paradicsom szintén zsíros, tág pórusú bőrökre javasolt, pórusösszehúzó tápláló hatású, lehet keverni talkummal vagy kaolinnal.
 
Az uborkának magas a foszfor és kéntartalma, minden bőrtípusra alkalmazható frissítő, szépítő pakolásként.
 
A burgonya lúgosító hatású, ezért fogyasszunk belőle sokat, de ne sütve, inkább nyersen vagy főve. A bőrt bársonyossá, simává, gyulladásmentessé teszi, illetve szemnyugtató hatású.
 
Zsíros bőr ápolására a főtt burgonyát keverjük össze petrezselyemmel és tejföllel.
 
Zsírhiányos bőr ápolására pedig tojássárgájával és pár csepp növényi olajjal keverjük össze.
 
A spenótnak nagy a karotin, vas, klorofill és ásványianyag tartalma. Kozmetikumként nyugtató, gyulladáscsökkentő hatású.
 
Gyulladáscsökkentő pakolás a petrezselyem burgonyával túróval vagy tojással keverve.
 
Az avokádó egy igen különleges gyümölcs, fontos olajokat, vitaminokat tartalmaz, így a bőr sima és bársonyos lesz tőle. Zsírhiányos, öregedő bőrök kitűnő ápolószere.
 
A cékla sok A-vitamint tartalmaz és a daganatok képződése ellen hat.
Legfontosabb gyümölcsök még a meggy, ami minden bőrtípusra kítűnő, ugyanígy a szőlő, az őszibarack, a birsalma, a ribizli, a banán, a narancs, és a citrom is.
 
Zsíros bőrre az élesztőpakolás elengedhetetlen, lehet tejjel, tejföllel kombinálni.
 
Búzacsírából fogyassz naponta két evőkanállal, lehet joghurtba, tejfölbe, tejbe rakni, B-vitamin tartalmánál fogva erősíti a bőrt, a hajat és a körmöket.
Ha igazán szép akarsz lenni, nem elég kívülről táplálni a bőrödet, ahogy a táplálkozás tudomány fejlődik, egyre jobban felismerjük, hogy a szépség belülről fakad, ha szervezeted megkapja a fontos tápanyagokat, bőröd is képes regenerálódni, feszes, életteli és bársonyos lesz.

Hajápolási


Hajszépítés - Tippek, trükkök minden hajtípushoz

Nincs tartása? Nem fénylik? A megfelelő vágással, helyes ápolással és a legújabb styling-trükkökkel haját a lehető legjobb formába hozhatja!


A göndör haj akkor mutat nagyon szépen, ha a fedőhajat megritkítják - a tincsek így optikailag egyforma hosszúnak tűnhetnek.
Ha ilyen típusú a hajunk, ne vágassuk túl rövidre, legalább vállunkig érjen! Ha mégis rövidebb, akkor fennáll a veszély, hogy enyhén „afrojelleget" ölt. Ha pedig teljesen egyformára vágják a tincseket, akkor végképp égnek mered majd' minden hajszálunk.
A természetes göndörséget persze meg lehet zabolázni növényi olajokkal, sheavajasés szilikonos készítményekkel. Ezek „pulikutyahatás" nélkül szépen glédába állítják a tincseket. A gyógyszertárakban kapható ricinusolajnak is hasonló a hatása: csak be kell masszírozni a fejbőrbe, és utána a haj máris zselézett frizuraként hagyja magát formázni.

TARAJ NÉLKÜL...
Így például egy finom szálú, egyenes hajból nem lehet tartósan égnek álló tarajt varázsolni. Ugyanakkor a megfelelő trükkökkel optikailag meg lehet dúsítani. Ilyen az alul lépcsős, de a fedőrétegnél egyenes vágás és a tarkót kivillanni hagyó hajhossz. A mostanában divatos rövid hajformák a vékony szálú hajúaknak is jók, mert zselével többféleképpen formázhatok. A tüsis-tépett haj jó tartású és optikailag szintén dúsabbnak hat.
FONTOS! A túl rövid, extrém frizurák, a tincsek végének erős ritkítása viszont nem ajánlott számukra, mert így hajuk még vékonyabbnak tűnik. Ennek ellenére még az ilyen frizura is dúsabbnak hat, ha világos tincseket, szőke csíkokat festetünk bele.

EGYENES, AMIT ÉRDEMES KERÜLNI...
Rövid, hosszú, vállig érő - a vastag szálú, egyenes haj mindenhogyan jól néz ki.
A klasszikus frufru, a bubifrizura, a rafinált tépések és a lépcsős vágás is jól mutat ilyen hajból. A professzionális vágótechnikák, mint a slicing- amikor a hajba könnyedén belevágnak -, a pointing- amikor vékonyítják - és az undercut- amikor a fedőhaj alatt a hajat ollóval és fésűvel rövidre vágják - arról gondoskodnak, hogy a körvonalak természetesek legyenek, a haj pedig könnyűvé váljon. Az egyenes vágást jobb kerülni, mert olyankor a fejtetőn lelapul a haj, mivel lehúzza a súlya.
TÍPUSFÜGGŐSÉG
A túl gyakori hajmosás irritálhatja a fejbőrt, a túl ritka miatt pedig zsírosabb lesz a haj. Mindig ügyeljünk arra, hogy a hajtípusunknak megfelelő sampont válasszuk!
JÓ TANÁCS: hajmosásonként elég egy tízforintosnyi samponadag. Ezt ne a fejtetőre, hanem a tenyerünkbe nyomjuk ki, ott kevés vízzel habosítsuk fel, és csak ezután oszlassuk el a hajunkon! Akkor sem árt néha a változatosság, ha úgy tűnik, hogy rátaláltunk a tökéletes samponra! Ehhez vegyük figyelembe a következőket:

természetes erő rejlik a citromban, a rebarbarában

a kamilla és a körömvirág világosítják a hajszínt

a hársfavirág lággyá alakítja a szálakat

a rozmaring és a zsálya intenzívvé teszik a természetes tónust.
Ha nem találnánk ilyen összetevőkből álló sampont, maradjunk kedvenc márkánknál, a hozzávalókat pedig szerezzük be gyógyszertárból vagy biotermékeket árusító boltból!
A kiszemelt növényből kevés vízzel készítsünk teát, három percig hagyjuk állni, majd egy tojássárgájával, egy evőkanál mézzel és két evőkanál samponnal keverjük össze, s már kész is a legújabb samponunk!
A hajmosást mindig kössük össze fejbőrmasszázzsal! Ez megnyugtatja, ellazítja a fejbőrt, serkenti a vérkeringését, és így a hajhagymák könnyebben felszívják a hatóanyagokat. Egyszerű művelet, nem kell mást tennünk, mint ujjhegyeinkkel köröznünk a hajas fejbőrön.
NE FELEDJÜK! A hajmosás és a masszázs végeztével a maradék habot bőséges langyos vízzel kell leöblíteni. Ha már nem habzik az öblítővíz, a hajunkra kenhetjük a szokásos pakolást vagy balzsamot.
TIPP: balzsamunkat hígítsuk fel negyedliternyi ásványvízzel és egy fél citrom levével! Így a hajunk szép fényes lesz, javul a tartása, mivel erősödnek a hajszálaink.

HASZNOS TUDNIVALÓK
Tévedés, hogy a nedves hajat törülközővel szárazra kell törülni! Ez jobban árt, mint használ. Inkább csavarjunk a fejünkre turbánként egy előmelegített kendőt. Léteznek már speciális anyagú törülközők, amelyek szivacsként szívják magukba a nedvességet, és így lerövidítik a szárítási időt.
Hajszárításkor ne a gyorsaság számítson: csak langyos levegőt és azt is legalább 1 5 centiméterről fújassunk a hajszálainkra!
A tartás és dús hatás kedvéért a hajtövet fésűvel, kefével emeljük meg!
Ahhoz, hogy frizuránk tökéletesre sikerüljön, megfelelően kell adagolnunk a hajhabot, a lakkot, a zselét, a vaxot. A zseléből elég borsónyi a tincsek beállításához. Az egész frizurához mogyorónyi adagot kell a tenyerünkön eloszlatni. Modelláláshoz, göndör, tépett hajhoz a vax a legjobb formázó, de csak miniadagban. Akinek vékony szálú a haja, a vaxot felejtse el! A hajhabot nagyfogú fésűvel oszlassuk el tincseinken!
Ünnepi alkalmakra, partira használhatunk gyöngyházfényű, avagy csillámos zselét is.
Ha kedvet kapunk a színezéshez, használjunk színezőhabot! A legújabb termékek csak a következő mosásig tartják meg tónusukat, így igazán változatos frizurákat alkothatunk magunknak.
Hosszú hajnál fontos, hogy a hajvégeket mindig „lecsipégessék". A rendszeres vágás ugyanis megakadályozza a haj töredezését, főleg, ha melegített ollóval végzik, ami így „levasalja" a friss végeket.
MILYEN GYAKRAN?
A hajmosás aranyszabálya: függetlenül attól, hogy normál, zsíros vagy száraz-e a hajunk, annak frissessége és illata szabja meg, hogy milyen gyakran mossuk meg.
„GÖNDÖR" - TANÁCSOK
A törülközőszáraz hajon diónyi - és nem több! - hajhabot oszlassunk szét, a hajtöveket pedig fésűvel emeljük meg szárítás közben!
A természetesen göndör hajat diffúzfeltéttel alulról, de nem lehajtott fejjel praktikus főnözni. Közben ne fésüljük, csak az ujjainkkaligazgassuk tincseinket!
MELYIK MITŐL LESZ SZEBB?

TERMÉSZETESEN GÖNDÖR: az álomszép loknik a megfelelő adag ápolószernek és a rafinált vágásnak köszönhetők.

VÉKONY SZÁLÚ HAJ: enyhe hullámok teszik dúsabbá.

SIMA HAJ: legyen rövid, hosszú vagy vállig érő, itt majdnem minden a vágáson múlik.

ENYHÉN HULLÁMOS: a felső takaróhaj ritkításával a hullámok nagy része megszüntethető.

BALZSAM ES PAKOLÁS MÉRTÉKKEL
Csak minden második vagy harmadik mosáskor használjunk balzsamot és hetente maximum egyszer pakolást! Annak érdekében, hogy a fejtetőnkön ne „zsírosodjon túl" a hajunk, az ápolószereket a végtől a töve felé dolgozzuk be hajunkba!
 
„Tedd őket könnyűvé és légiessé” - mondja Josh. A trükk, amit használ a „szétszórt” hatás, vagyis hajkefével átfésüli a hullámokat, hogy életet és tartást adjon nekik. Először hagyd levegőn megszáradni a nedves hajat - így elkerülheted az „elektromos” hatást (vagy használj antisztatizálót, és szárítsd a hajat diffúzorral). Ezután válassz ki véletlenszerű tincseket, és göndörítsd őket nagyobb méretű hajsütővel. A hajvégeket hagyd ki, így a tincsek alja szerteszét áll majd, és rugalmasabb lesz az összhatás.„Kiemeli a vonásaidat, nem pedig elnyomja őket” - mondja Josh. Ehhez a stílushoz használj kisimító spray-t, hogy ne szálljon a haj és szárítsd meg hajszárítóval. Ezután lazán tekerj körülbelül 3 centis tincseket egy közepes átmérőjű hajsütővasra. Áll magasságban kezdd el feltekerni a hajat. A vasat tartsd függőlegesen mialatt az órajárással megegyezően csavarod rá a tincseket, amelyek így a hajad többi részébe rendeződnek. Amikor végeztél finoman gereblyézd át a hajad az ujjaiddal és rázd össze, hogy az egész hullámos tincsekbe rendeződjön.„Ez egy természetes stílus, ami tartást és mozgást ad a hajnak, amikor csak elfordítod a fejed” - magyarázza Josh. És ami a legjobb: nincs is szükség hozzá hajsütőre. Egyszerűen szárítsd meg a hajad felső részét hajszárítóval, az arccsonttól felfelé.


Ha a hajad közepes vastagságú
A közepes vastagságú haj bármilyen stílust elbír, de a legújabb divat szerint puha spirálokban rendeződik az arc köré.
Ha a hajad vékony szálú
Ha nincs természetesen telt hajad, ne fáradj az egész hajra kiterjedő hullámokkal. Koncentrálj a tincsek végére.

Ha a hajad erős szálú
A göndör loknik nehéznek vagy csapzottnak tűnhetnek, ha csak úgy csüngnek a haj tetején.